top of page

Máté evangéliumának áttekintése


A következőkben a fent látható Máté evangéliumát ábrázoló és lerajzoló vizuális poszter alapján fogjuk "gyorstalpaló" módon végigvenni Máté evangéliumát, annak történeti szálait, szerkezetét és a lényegesebb üzeneteit, párhuzamait, illetve szimbolikáját. Kérem, kapcsolják be biztonsági öveiket! ;)

Vigyázz, kész, rajt!

Máté evangéliuma egyike a legrégebbi, Jézus életét, halálát és feltámadását bemutató hivatalos leírásnak.

A könyv írója ismeretlen, de a korai hagyományok szerint Máté, a vámszedő írta, aki egyike volt a 12 apostolnak és aki maga is megjelenik a könyvben több alkalommal.

Kb. 30-40 évig az apostolok szóban adták tovább Jézus tanításait (memorizálták) és mesélték el mindazt, aminek szemtanúi voltak. Máté később ezeket szedte össze és rendezte egy gondosan rendszerezett könyvbe.

Jézus története a folytatása és Ő maga a beteljesítője az Ószövetségben leírt történetnek, amelynek Isten és Izráel népe a főszereplői. Erre építkezve, a könyv három nagy tétele:

  1. JÉZUS a MESSIÁS, Dávid utódja

  2. JÉZUS az ÚJ MÓZES

  3. JÉZUS IMMÁNUEL, azaz VELÜNK AZ ISTEN!

A KÖNYV SZERKEZETE:

1. Bevezetés (1-3) - Egyből hozzákapcsolja Jézus történetét az Ószövetséghez.

a. Jézus Krisztus származásával kezdi Máté bizonyítva,

1. hogy Jézus Dávid leszármazottja, azaz a megígért messiási ágba született bele.

2. hogy Jézus Ábrahám leszármazottja, akiben megáldatik minden nemzet.

b. Jézus Krisztus születése, amelyben beteljesednek az ószövetségi próféciák, miszerint,

1. a nemzetek is eljönnek, hogy tiszteljék, (Ézsaiás 60)

2. Betlehemben születik meg, (Mikeás 5)

3. szűztől és a Szentlélek által születik és Immánuel lesz a neve.

Immánuel héberül: Velünk az Isten, azaz Isten emberré lesz. (Ézsaiás 7)

Ezzel Máté azt bizonyítja, hogy Jézus nem csupán ember, hanem maga Isten.

Tehát, láthatjuk, hogy a könyv 2 fő tétele a 3-ból egyből meg is jelenik a bevezetőben:

  1. Jézus a Messiás, Dávid utóda

  2. Jézus Immánuel, azaz Velünk az Isten

DE!!! Máté azt is meg akarja mutatni, hogy Jézus maga az „Új Mózes,” mivel több párhuzam is áll Jézus és Mózes között: a. ahogy Mózes, Jézus is Egyiptomból jött ki,

b. ahogy Mózesnél, Jézusnál is szimbolikus a víz tisztító/új életet adó ereje (Vörös-tenger, Jordán bemerítkezés…),

c. ahogy Mózes 40 évig vándorolt a néppel a pusztában, úgy Jézus 40 napig tartózkodott a pusztában, és

d. ahogy Mózes a hegyről hozta a Törvényt, Jézus a hegyen adta át az Új Kijelentést/Tanítást (Hegyi Beszéd)

Mindezzel Máté bizonyítja, hogy Jézus a megígért, Mózesnél nagyobb Közbenjáró (a zsidók számára Mózes volt az első közbenjáró Isten és ember között), aki a. megszabadítja népét a bűn rabszolgaságból,

b. új isteni kinyilatkoztatást ad,

c. megszabadítja népét a haláltól, és

d. egy új szövetség közbenjárója Isten és emberek között.

Egyben ezért a Jézus-Mózes párhuzam miatt szerkesztette Máté tudatosan úgy az evangéliumot, hogy Jézus tanítás-sorozatának 5 része (a könyv velejében, azaz tárgyalásában) párhuzamban álljon Mózes 5 könyvével. Bizonyítja, hogy Jézus az új, hatalommal rendelkező szövetségi Közbenjáró, aki be fogja tölteni mindazt, amire a Tóra előre mutatott.

2. Tárgyalás (4-25) - 5 nagy blokk, amelyben Jézus Tanításának 5 része található

I. (4-7) Jézus bejelenti, hogy eljött a Mennyek Országa, azaz Isten Királysága

- Azaz, Isten bejelenti, hogy világ megmentő terve Jézusban bontakozik ki!

- Jézus szembeszáll a bűnnel és annak minden sötétségével (démonok, betegségek, halál)

- Jézus helyreállítja Isten uralmát a földön, azáltal, hogy egy új családot, egy új népet teremt, amely követi Őt, engedelmeskedik Neki, és uralma alatt él.

- Azután, hogy sokakat meggyógyít, közösséget formál és felviszi őket egy hegyre, ahol bemutatja vagy elmondja az első részét tanításának, közismertebb nevén ez „A Hegyi Beszéd.”

- Ebben Jézus elmagyarázza, hogy mit jelent Őt követni és az Isten országában élni:

1. Megfordult Királyság - nem számít a társadalmi helyzete senkinek, mindenki polgárságot kaphat, sőt Isten családjának tagja lehet, aki megtér és Neki adja életét.

2. Ő nem azért jött, hogy eltörölje a Törvényt, azaz a Tórát, hanem hogy betöltse azt életével és tanításával.

3. Azért jött, hogy új szívet adjon népének, hogy képesek legyenek szeretni Istent teljes szívükből… és felebarátaikat, mint magukat, sőt még az ellenségeiket is!!

II. (8-10) Jézus elhozza a Királyságot az emberek mindennapi életébe

- 9 történetet mesél el Máté, amelyben Jézus bemutatja Királyságának erejét (Azaz KEGYELME erejét) olyan életeken, amelyek szenvednek, betegek, erőtlenek, veszélyben vannak stb. azzal, hogy meggyógyítja, megmenti őket.

- Érdekes felépítés: 3-3-3 történet, és közöttük 2 olyan történet, amelyben Jézus arra hívja a hallgatókat, hogy kövessék Őt, MERT csak úgy tapasztalhatják meg KEGYELMÉNEK erejét, ha követik Őt és tanítványaivá válnak. Ez Jézus Tanításának 2. része blokkja.

- Azután, hogy Máté megmutatta a Királyság erejét Jézusban, Jézus kiküldi a 12 tanítványt, hogy kezdjék, illetve folytassák azt a munkát (megtapasztalva Kegyelmének erejét), amit Jézus elkezdett. Elmondja, hogy hogyan hirdessék Országát és milyen reakciókra számíthatnak az emberektől. Sokan elfogadják majd, de a többség és a vezetői Izráelnek nem, sőt, üldözni fogják őket. Így is lesz…

III. (11-13) Máté itt összegyűjtött olyan történeteket, amelyek bemutatják, hogy az emberek hogyan reagáltak Jézusra és tanítására

- Vegyes reakciók:

pozitív (vannak, akik szeretik őt és elhiszik, hogy ő a Messiás)

közömbös (még Keresztelő J. és családja is - ők nem ilyen Messiásra számítottak),

negatív (farizeusok, írástudók - elutasítják, mert szerintük álpróféta, félrevezeti a népet, istenkáromló a magáról mondott kijelentései miatt)

- Jézust viszont nem lepik meg ezek a reakciók, sőt, ezekről tanít a 13. fejezetben, tanításának 3. részében, különböző példázatokban, amelyek mind a Királyságot mutatják be (Magvető példázata a 4 fajta talajról, az igazgyöngy, a szántóföldben elásott kincs, a mustármag példázatai..). Ezek a példázatok egyfajta kommentárok a 11-12 fejezetben leírt történetekre. Bár sokan megvetik és elutasítják, Isten Országa nem áll meg… tovább növekedik.

Zárójeles megjegyzés: Ahogy olvassuk ezeket a fejezeteket, érdekes megfigyeléseket tehetünk!

Ugye Máté úgy mutatja be Jézust, mint aki betölti mindazt, amire az Ószövetség története előre mutatott.

  1. Figyeld meg amikor Máté idéz az Ószövetségből és fedezd fel, mit mutatnak meg Jézusról, hogy ki Ő. Olvasd el ezeket az igéket az eredeti szövegkörnyezetben is!

  2. Figyeld meg, hogy kik azok az emberek, akik elfogadják és követik Jézust (látod majd, hogy a legtöbbször a jelentéktelen, vallástalan emberek hisznek Benne). Ők azok, akiknek életét Isten megváltoztatja azáltal, hogy megtérnek, hisznek Benne és követik Krisztust). Ezzel szemben, a vallásosak és a büszkék azok, akik elutasítják Őt.

IV. (14-20) Az emberek eltérő nézetei a megígért Messiással kapcsolatban

- Jézus tovább gyógyítja az embereket és kétszer megvendégel egy hatalmas tömeget. Egyszer zsidókat, másodszor nem zsidókat. Ezek a jelek hasonlóak ahhoz, amit Mózes tett a néppel a pusztában. Mindenki ujjong, örül az új prófétának… elhíve, hogy Ő a Messiás. Kivéve a vallási vezetőket. Ők másképp képzelik el a Messiást (Győzelmes, megszabadítja Izráelt az elnyomó hatalomtól - Zsolt 2 és Dániel 2 alapján). Szerintük Jézus hamis tanító, istenkáromló… és tervezik, hogy megöljék.

- Jézus megkérdezi tanítványait: Ti kinek vallotok engem? Ti milyennek képzelitek a Messiást? Kiderül, hogy Péter is hasonlóan gondolkodik, mint a farizeusok… Jézus elmondja, hogy valóban Király lesz, de másképp, mint gondolnák…

Jézus Ézsaiás prófétát idézve magyarázza, hogy a Messiás Királynak meg kell halnia népe bűneiért. Úgy uralkodik, hogy először szolgává lesz és életét adja népéért. Itt a tanítványok még mindig nem értik…

- Itt kezdi Jézus tanításának 4. részét: ez Jézus Messiási Országáról szól, a Megfordult Királyságról, ahol megfordult az értékrend: a Szolgakirály országában úgy nyersz tiszteletet, becsületet és gazdagságot,

- ha szolgálsz, ha utolsó vagy,

- ha bosszú helyett megbocsátasz és jót teszel a téged gyűlölőkkel,

- ha szétosztod vagyonod a nélkülözők között

Lényeg: Ha követni akarod a Szolga Messiást, neked is szolgává kell válnod először!!!

V. (21-25) Királyságok összecsapása (Jézus és a vallási vezetők királyságai)

- Jézus bevonul Jeruzsálembe, szamárháton. A nép „Hozsánnázik.” Majd Jézus bemegy a templomudvarba és kicsapja a balhét a kalmárok asztalait felborítva. >>> Jézus ezzel kijelenti hatalmát a Templom felett, a hely felett, ahol Isten a néppel találkozott. Jézus kijelenti, hogy háza képmutatás helyszínévé vált Izrael vezetői miatt. - a farizeusok ezen mélyen megbotránkoznak, majd próbálják Jézust tőrbe csalni a nagyközönség előtt, de sikertelenül. Ezért elhatározzák, hogy megölik.

- Jézus válaszul erre tanításának utolsó részét tárja a farizeusok elé (23-25):

1. A farizeusok kemény kritikája: Jaj nektek, KÉPMUTATÓK!

Majd Jézus sír Jeruzsálem felett, hogy elutasították a Királyt és Isten Országát…

2. Jézus félrevonul a tanítványaival és elmondja nekik, mi várható:

a. Keresztre fogják feszíteni őt a zsidó vallási vezetők

b. Jeruzsálemet le fogják rombolni a templommal együtt, amiért elutasították Jézus békés királyságát és maguk akartak királyságot létrehozni, Rómától függetlenül. DE ez még nem a vége a történetnek! :) Fel fog támadni és egy nap vissza fog jönni a földre, hogy Királyságát felállítsa és örökké uralkodjék.

Addigis, a tanítványok feladata, hogy beszéljenek Jézusról és az Ő Királyságáról, azaz terjesszék a jó hírt, az evangéliumot, hogy Isten Országa növekedjen, amíg Ő visszajön.

Itt érkezünk el a

3. Befejezéshez (26-28) - az Evangélium történetének csúcspontja(hoz)

1. Az utolsó vacsora - páskavacsora a tanítványokkal (visszaemlékeznek az egyiptomi szabadulásra és a páskabárányra, amelynek vére hullott, hogy ők szabadok lehessenek)

2. Jézus veszi a kenyeret és a bort és új értelmet szerez a vacsorának: >> Az Ő teste megtöretik és az Ő vére kifolyik, azaz Ő hal meg, mint a helyettes áldozat értünk, hogy mi szabadok legyünk a bűn rabszolgaságától és az örök haláltól.

3. Ezután Jézust elfogják és a Szanhedrin (zsidó nagytanács) elé viszik. Istenkáromlással vádolják és tagadják, hogy Ő a Messiás.

4. Majd Pilátus elé viszik Jézust, aki azt vallja, hogy Jézus ártatlan, de a nyomásnak engedve átadja Jézust a katonáknak, hogy feszítsék keresztre.

5. Itt megfigyelhető újra, ahogy az Evangélium legelején is, hogy Máté okkal sorolja az ószövetségi próféciákat, amelyek mind arra mutatnak, hogy JÉZUS HALÁLA NEM KUDARC, hiszen az ószövetségi próféciák mind erre mutattak előre, hogy Ő szenvedni fog, így szabadítva meg népét a haláltól. Az Ézsaiás 53 pont erről beszélt, hogy a Messiás szolgaként jön el, akit saját népe elutasít majd. Ahelyett, hogy Ő, a Király és az igaz bíró elítélné őket bűneikben, maga lett elítélve és maga bűnhődött helyettük! Tehát, Jézus a Keresztre feszítéskor meghal, majd sírba teszik.

6. Harmadnapra viszont meglepetés éri a tanítványokat: A sír üres! Egyre többeknek jelent meg Jézus, bizonyítva, hogy feltámadt és él.

7. Majd a könyv a feltámadt Jézus utolsó tanításával zárja a történet (azaz parancsával):

A NAGY KÜLDETÉS:

Jézus itt kijelenti, hogy

A. Ő a világ IGAZI és EGYEDÜLI URA! ezért

B. Elküldi tanítványait minden néphez, hogy hirdessék a jó hírt, hogy Jézus a Világ Igazi Királya, és

C. Hogy mindenki polgára lehet az Ő Királyságának, ha bemerítkezik és Jézus tanításai szerint éli életét.

Érdekes, hogy Jézus utolsó szavai tanítványainak: „Veletek leszek minden napon a világ végezetéig” ami egy az egyben visszhangja Jézus nevének - Immánuel - amely azt jelenti, Velünk az Isten, azaz Jézus megígéri, hogy Lelkében velünk lesz egészen addig, amíg vissza nem tér, hogy örökre vele együtt legyünk. Ámen. :)

TÉMAKÖRÖK

Legutóbbi bejegyzések
bottom of page