Máté Evangéliuma Bevezető - 1. Rész

Máté 1:1-17

Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve. Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia Jákób, Jákób fiai pedig Júda és testvérei. Júda fia volt a Támártól született Pérec és Zerah, Pérec fia Hecrón, Hecrón fia pedig Rám. Rám fia volt Ammínádáb, Ammínádáb fia Nahsón, Nahsón fia Szalmón. Szalmón fia volt Ráhábtól Bóáz, Bóáz fia Ruthtól Óbéd, Óbéd fia Isai. Isai fia volt Dávid király.

Dávid fia volt Salamon, Úriás feleségétől. Salamon fia volt Roboám, Roboám fia Abijjá, Abijjá fia pedig Ászá. Ászá fia volt Jósáfát, Jósáfát fia Jórám, Jórám fia Uzzijjá. Uzzijjá fia volt Jótám, Jótám fia Áház, Áház fia Ezékiás. Ezékiás fia volt Manassé, Manassé fia Ámón, Ámón fia Jósiás. Jósiás fia pedig Jekonjá és testvérei, a babiloni fogságba vitel idején.

A babiloni fogságba vitel után: Jekonjá fia volt Sealtíél, Sealtíél fia Zerubbábel. Zerubbábel fia volt Abíhúd, Abíhúd fia Eljákím, Eljákím fia pedig Azór. Azór fia volt Cádók, Cádók fia Jákín, Jákín fia Elíhúd. Elíhúd fia volt Eleázár, Eleázár fia Mattán, Mattán fia Jákób.

Jákób fia volt József, férje annak a Máriának, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek.

Összesen tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságba vitelig is tizennégy nemzedék, a babiloni fogságba viteltől Krisztusig szintén tizennégy nemzedék.

Bizonyára most azon jár a fejetek, hogy vajon miért van szükség a könyv legeslegelején egy ilyen rendkívül hosszú és unalmas felsorolásra…???

Vajon mit lehet belőle tanulni, ha lehet-e egyáltalán valamit?

Bevallom, én is gyakran átugrom ezeket az ún. nemzetségtáblázatokat, mivel általában semmi lelki tartalmat nem tulajdonítunk nekik, hiszen csak hosszasan sorolnak semmitmondó neveket…

De ha már benne vannak a Bibliában, azért a legtöbben elfogadjuk őket, de itt továbbra nyugtalaníthat, hogy miért is kell ezt az Újszövetség, azaz Máté evangéliumának pont az elejére tenni?

Minden értelmes könyvszerző vagy író jól tudja, hogy könyvének, vagy mondanivalójának első sorai döntően fontosak a figyelem megragadásához, az érdeklődés felkeltéséhez.

Erre Máté egy unalmas, nehezen kiejthető nevek felsorolásával kezdi… botrányos, nem igaz?

És valóban igaz: Ha önmagában vizsgáljuk a felolvasott szakaszt, akkor nem sok lelki bátorítást, vagy építő üzenetet találunk benne.

Miért? Azért, mert ez a szakasz egy nagyobb, átfogó történetnek csak egy részlete. Egy nagyobb képnek csak egy képkockája.

Önmagában nincs nagy jelentőségtartalma, viszont ha ki-zoomolunk és a nagy képben elhelyezve vizsgáljuk, akkor hirtelen megnyílik a szemünk arra, hogy mi ennek a nemzetségtáblázatnak a célja, értelme és szerepe a nagy történetben.

Bizony, sokszor azt a hibát követjük el, hogy bizonyos Bibliai szakaszokat, vagy igeverseket önmagukban próbálunk meg értelmezni és úgy igyekszünk valami lelki üzenetet vagy alkalmazást kipréselni belőlük, hogy közben szó sem esik arról, hogy az a szakasz milyen szerepet játszik az átfogó nagy történetben, amiben eleve található!

Pl. Káin és Ábel története… üzenet és alkalmazás: ne irigykedj, mert az irigység keserűséghez és indulathoz vezet.

Ez olyan, mintha Luther Márton és a Reformáció történetének kiragadnám azt a jelenetét, ahogy Luther épp szögezi a 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és lelki üzenetnek azt fogalmaznám meg, hogy amikor az igazunkat akarjuk bizonyítani, akkor ne őrjöngve, indulatosan tegyük azt, hanem úgy, ahogy Luther is tette, csendben és alázattal „szögezzük le,” vagy adjuk tudtára a másik embernek, mert a jó keresztyén nem lehet indulatos!

A lényeg nem azon volt, hogy Luther hogyan szögezte fel a tételeket, milyen lelki hozzáállással, hanem az, hogy a 95 tétel minek a következményeképpen íródott, milyen történelmi helyzetben, mi volt a jelentősége, célja és mit indított aztán el… A 95 tétel egy olyan történetnek a csúcspontja, amely aztán az egész keresztyén egyház megreformálásához vezetett.

A felolvasott nemzetségtáblázatban sem az erkölcsi vagy lelki üzenetet kell, hogy keressük, hanem a célját, hogy a nagy történetben (amelyben mi is élünk és részesei vagyunk) milyen jelentőséggel bír.

Aki jól ismeri a Bibliát és annak történetét, az tudja, hogy Máté nem véletlen kezdi könyvét ezzel a nemzetségtáblázattal.

Először is, röviden járjunk utána, hogy Máté idejében, abban a kultúrában milyen jelentősége volt a nemzetségtáblázatoknak.

Személyi identitás meghatározó volt. Akkoriban nem voltak személyi igazolványok, útlevelek, amelyek igazolhatták volna a nemzetiséget és családi hovatartozást. Az ilyen nemzetségtáblázatokkal igazolták, hogy ki kihez tartozott, ki kinek a leszármazottja, és hogy ki volt zsidó, ki nem. Pl. papi szolgálatot csak azok a zsidó férfiak végezhettek, akik Lévi törzséhez tartoztak és Áron leszármazottai voltak, ezért alkalmasságukat ilyen nemzetségtáblázatokkal bizonyították.

Máté evangéliumának szempontjából pedig azért volt kritikusan fontos az, hogy Jézus személyi identitását már a könyv elején meghatározza Máté, mivel az evangéliumot elsősorban zsidóknak írta és nekik akarta bizonyítani, hogy a názáreti Jézus valóban zsidó volt (Ábrahám utódja) és valóban Dávid király leszármazottja volt, akitől a prófécia szerint a Messiás, a zsidók örökké uralkodó királya fog származni.

Ezért kezdi így az Evangéliumát: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.”

Zárójelben megjegyzem, hogy Lukács evangéliumának az elején is van egy hasonló nemzetségtáblázat, amivel Lukács is Jézus személyi identitását bizonyítja, viszont ő nem csak Ábrahámig, hanem egészen Ádámig vezeti vissza a családfát.

Tehát, a nemzetségtáblázat visszamutat a történelembe, igazolva, hogy

(1.) a názáreti Jézus Ábrahám utóda, akiben beteljesül az ígéret, hogy “általa nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Mózes 12:3), és hogy

(2.) a názáreti Jézus Dávid utóda, akire azt az ígéretet adta Isten, hogy örökké uralkodni fog és királysága örökké állni fog

Ezzel Máté összekapcsolja Jézus Krisztust az ószövetséggel, a világ történetének első részeivel és a rá mutató próféciákkal és ígéretekkel bizonyítja és előre megmutatja, hogy a „most következő könyv fogja bemutatni és elmesélni a megígért Messiás, a világ örök Királyának földre érkezésének és királysága megalapításának történetét.”

Ahhoz viszont, hogy pontosan lássuk, hogy ez a nemzetségtáblázat és Máté evangéliuma hol helyezkedik el a nagy történetben

és ezen felül, hogy ennek a könyvnek mi a jelentősége számunkra és számotokra, akik itt ültök, akik a kezetekbe veszitek Máté evangéliumát, hadd meséljem el újra, röviden a történetet, a világ történetét. Tudom, hogy vannak közöttetek, akik már hallották, de tudom, hogy vannak olyanok is, akik még nem, de mindannyiótoknak jó, ha újra kaptok egy átfogó képet, mivel a következő két évben Máté Evangéliumát fogjuk olvasni és ahhoz, hogy helyesen értelmezzük a könyvet, hogy értsük, hogy ez a történet hogyan érint bennünket, kritikusan fontos, hogy folyamatosan szem előtt tartsuk a Biblia által narrált világ történetét.

….

Szívünk mélyén mindannyian sejtjük, hogy az élet többről kell, hogy szóljon, mint a fizikai, materiális valóság. Érezzük, hogy emberekként, valamilyen oknál fogva különlegesek vagyunk, hogy van valami méltóságteljesség, tiszteletreméltóság, és örökkévalóság az emberiségben akkor, amikor az élet értelmére keressük a választ. De ezzel szemben azt is tudjuk, hogy végesek és tökéletlenek vagyunk, ezért kell, hogy egy nagyobb, nálunk erősebb hatalomnak legyünk alárendelve.

A Biblia bebizonyítja, hogy ez a nálunk erősebb hatalom nem egy kozmikus erő, vagy fizikai törvényszerűség, hanem egy valós személy. Ez a személy pedig örökké létezett és létezni fog, végtelen hatalommal rendelkezik és Ő az aki a semmiből létrehozta az egész világot és mindent, ami benne él és mozog. Ő az aki mindennek éltetője, mivel Ő tartja fenn erejével ma is mindenkinek az életét és mindennek a létét, percről percre (Hasonlóan, ahogy egy atomerőmű biztosítja az elektromos áramot minden város és település számára. Sok helyen megáll az élet abban a pillanatban, ahogy megszűnik az áramellátás).

Isten nem egyedül, hanem három személyben létezik: Atya, Fiú és Szentlélek (Máté 28,19). Ezért Isten nem unalmában teremtette a világot, mert élete üres volt és szüksége lett volna a mi társaságunkra, szeretetünkre, vagy arra, hogy imádjuk Őt. Egész egyszerűen azért teremtette a világot és benne minket, mert szeretetét, jóságát és dicsőségét ki akarta árasztani ránk is, meg akarta osztani velünk is. Isten bennünket embereket sok szempontból olyanoknak alkotott meg, mint amilyen Ő (1 Mózes 1,27), Hozzá hasonlókká. Ezért vagyunk olyan különlegesek. Ez adja a méltóságunkat és értékünket. Amiben viszont különbözünk Tőle, hogy embereknek alkotott meg bennünket, akik a Teremtőjüktől, vagyis Tőle függenek. Nélküle az emberi élet szép lassan kiszárad, elsorvad és végül meghal. Ő olyan nekünk, mint virágnak a víz. Isten azzal a céllal hozott létre bennünket, hogy Vele közösségben, Benne gyönyörködve, Őt és ajándékait élvezve, Neki hálát adva, Őt dicsérve, az Ő szeretetében és dicsőségében lubickolva éljünk teljes és tökéletes életet. Egyszóval, hogy Őérte és ne önmagunkért éljünk.

Isten eredeti teremtett világában erről szólt az élet. Minden jó és szép volt. Tökéletes békesség, harmónia és teljesség uralkodott.

A Bukás: Pusztulás minden szinten

Ahogy azt az előbb láthattuk, Isten eredetileg arra teremtett bennünket, embereket, hogy Benne gyönyörködjünk, Őt élvezzük, Őt dicsőítsük, szeressük és Neki engedelmes életet éljünk. De ahelyett, hogy a királyságának hű polgáraiként éltünk volna, fellázadtunk a Király ellen (1 Mózes 3,1-7 és Ézsaiás 53,6). Ez a felségárulás pedig beláthatatlan következményeket sodort maga után. Az egész világot megfertőzte az Isten ellenes lelkület, a gyűlölet, a gonoszság, a büszkeség, az indulat, az irigység, s a teljes erkölcsi sötétség és káosz, egy szóval: a bűn. Bár Isten eredeti, tökéletes és jó világának maradtak nyomai, mégis, mindaz, ahol teljes békesség, egység, öröm és harmónia honolt, immáron elveszett.

A bűn hatalma az emberi szív felett kivétel nélkül minden emberre és minden születendő gyermekre egyaránt kiterjedt. Az emberi természetbe gyökeresen és elválaszthatatlanul beivódott a bűn. Ez alatt természetesen nem azt értjük, hogy a bűn hatalma akaratunk ellenére kényszerít gonoszra bennünket, hanem mi magunk, lelkünk mélyén akarjuk és vágyunk a bűnre, ezért Isten előtt jogosan vagyunk minden elkövetett bűnért felelősek (Efézus 2,1-3). Bűneink súlyát gyakran tagadjuk, azt mondván, hogy „Oh, nem vagyunk azért annyira rosszak! Vannak nálunk sokkal rosszabb emberek is.” De az e fajta mellébeszélés csak azt bizonyítja, hogy mennyire felszínes és irreális a bűnről alkotott képünk. A bűn valósága elsősorban nem maga a cselekedet, hanem a természet, vagy hajlam. A bűn maga az Istentől való elidegenedésünk és irtózásunk természete. Ez viszont a cselekedetekben nyilvánul meg: büszkeségünkben, önző voltunkban, függetlenségünkben, és az Isten iránt és más embertársak iránt való szeretet hiányában. A bűn megnyilvánulásai gyakran egyértelműek és szemmel láthatók, máskor rejtettek és nehezen észrevehetőek. De a Biblia egyértelmű és világos abban, hogy „zsidók is, görögök is mind bűnben vannak, amint meg van írva: Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.” (Róma 3,9-12)

A bűn két drasztikus következményével nap mint nap szembe kell nézzünk: először is, a bűn szolgaságba taszít (Róma 6,17-18). Amikor elfordulunk Istentől és megtagadjuk Őt, akkor egyúttal más dolgokhoz fordulunk oda, amelyektől az életünk értelmét, és boldogságát várjuk, illetve azt, hogy ezek a dolgok határozzák meg az énképünket, azaz az identitásunkat. Ezek az idegen dolgok úgymond helyettes istenekké válnak az életünkben. A Biblia ezeket a helyettes isteneket bálványoknak nevezi. A bálványok pedig hamar beszippantják a szívünket, megkötöznek bennünket, követelve az időnket, az erőnket, a hűségünket, a pénzünket, egy szóval mindent, ami vagyunk és amink van. Észre sem vesszük, milyen hamar szívünk és életünk uraivá válnak. A Biblia pont ezért definiálja úgy a bűnt, mint az élet felett uralkodó hatalmasságot (Róma 6,14).

Másodszor, a bűn ítélethez vezet. Nem elég, hogy bűneink szolgaságba taszítanak, hanem felelősek is vagyunk minden elkövetett bűnért. Isten előtt elítéltekként egy napon számot kell adnunk és nem sok jóra számíthatunk. A bűn súlyos ítéletet von maga után: örök halált érdemel minden bűnös (Róma 6,23). A halálos ítélet elkerülhetetlen minden felségsértő számára, akik fellázadtak a világegyetem Királya ellen. A szent és dicső ÚR jogosan és igazságosan ítél, amikor a bűnért érdemelt jogos büntetést végrehajtja (Jakab 4,12).

A Szabadító eljön, hogy helyreállítson mindent

A jó hír az, hogy a világ történetének itt még nincs vége. Az emberiség jövője reménytelen a bűn terhe és átka alatt. Az egyetlen megoldás pedig lehetetlen és elképzelhetetlen: Istennek magának kellene emberré lennie és istenemberként elszenvednie az emberiség bűneiért járó összes büntetést. Neki kellene kifizetnie az adósságunkat, mégpedig a saját életével fizetve. Ezen felűl, az Ő örök szentségét és igaz voltát is ránk kellene ruházza, mert ha a bűntől meg is szabadítana, attól még ugyanúgy elfogadhatatlanak lennénk Isten szemében. Miért? Mert Istennel csak az lehet közösségben, aki nem csak bűntől mentes, hanem igaz is, azaz az élete csak Istennek engedelmes és Neki tetsző cselekedetekből áll. Nekünk ez sincs meg. Tehát Istennek ezt a két lehetetlen kérést kellene teljesítenie. Ez lenne az egyetlen mód arra, hogy megtörjön a bűn átka és helyreálljon az emberiség és a világ a bűnbeesés előtti állapotba. De ki az, aki bűnösségét látva merne ennyire pimasz lenni, hogy ilyet kérjen? Ki merne odaállni a haragtól izzó, félelmetes és minden hatalommal felruházott Király elé és megkérdezni, hogy esetleg elszenvedné-e mindannyiunk bűnét, meghalna-e mindannyiunk helyett, majd igaznak nyilvánítana bennünket? Mintha a ma halálra ítélt terrorista azt kérné a bírótól, hogy vállalja a halált helyette inkább ő, majd hagyja rá díszpolgári címét. Abszurd, nem igaz?

A lehetetlen mégis megtörtént. Anélkül, hogy kértük volna, Isten elküldte a Szentháromság második személyét, az Ő Fiát, Jézus Krisztust a világba, hogy megszabadítson bennünket a bűn és a halál fogságából és elkezdje helyreállítani a világot (1János 4,14). A Biblia világosan tanítja, hogy Jézus teljes mértékig volt egyben Isten és ember. Megszületett a földre, kétezer évvel ezelőtt, emberi életet élt, majd brutális halált halt egy keresztfára szögezve, Jeruzsálem városának közelében. Jézus földi élete során is végig engedelmes maradt az Atyához, bűntelen maradt, bár ember volt, és emberként kísértette őt is a Sátán (Zsidók 4,15). Ezért a világ történelmében ő volt az egyetlen, aki nem érdemelt halált. De pont ezért állhatott a helyünkbe a kereszten, hogy helyettünk bűnhődjön a bűnökért (mivel a helyettes áldozatnak bűntelennek kellett lennie). Őt sújtotta Isten azzal az elviselhetetlen kínnal és halállal, ami nekünk járna, azért, hogy mindaz, aki hisz Benne és Rábízza életét, annak megszerezze azt az örök életet és áldást, amit egyedül Ő érdemel csak meg (2 Korinthus 5,21).

Jézus helyettes áldozata, majd feltámadása a halálból bizonyította, hogy Ő volt az egyetlen, aki ki tudta inni a nekünk járó poharat és végleg le tudta győzni a halált. Ha nem támadt volna föl, akkor a halál bizonyította volna, hogy ő az erősebb és Jézus nem Isten. De mivel Jézus Isten, ezért Ő nem maradhatott a halálban. Miután elszenvedte bűneink pokoli büntetését, a harmadik napon feltámadt. Jézus feltámadása volt az Isten világot megújító hadjáratának legfontosabb és legvégső győzelme. Minden más még a földön folyó harc ennek a győzelemnek a fényében és biztos reménységében zajlik. Jézus a Jelenések könyvében ezt az ígéretet tette: „Íme, újjáteremtek mindent” (Jelenések 21,5). Minden, ami elveszett, ami elpusztult az emberiség lázadásával és bukásával, egy napon teljesen helyreáll és megújul. Jézus Krisztus szabadítása azonban nem csak az emberi egyénekre terjed ki, hanem az egész világ helyreállítására.

Egy új nép: a történetnek itt még nincs vége

A kérdés ezek után az, hogy hogyan lehet ez a nagy szabadítás valósággá a mi életünkben? Hogyan szabadít meg Jézus személyesen engem is a bűn hatalma és átka alól, majd hogyan válhatok én is a Nagy Király nagykövetévé ebben a világban? A Bibliában Isten erre is világos választ ad: egyedül hit által (Efézus 2,8-9). Mit ért ez alatt Isten? Ugyanazt a hitet, amivel beszállsz egy taxiba, anélkül, hogy ismernéd a sofőrt és elhiszed, hogy elvisz oda, ahova kéred, hogy vigyen. Vagy, azt a hitet, amivel megbízol az orvosban, hogy ami gyógymódot alkalmazni fog rajtad, az valóban a javadra lesz és nem károdra. Amikor hiszünk Jézusban és teljesen átadjuk Neki az életünket, amikor elismerjük és megvalljuk bűnös voltunkat Előtte, amikor elfogadjuk az Ő kegyelmét és bízunk az Ígéretében, hogy ezzel Isten előtt igazakká váltunk, akkor ugyanezt az egyszerű, gyermeki hitet gyakoroljuk. Ez a hit csendes, szívből jön, őszinte és teljes valóságával bízik Jézusban (Zsoltárok 31,15-16).

Amikor ez megtörténik az életünkben, akkor egyúttal megszabadulunk a bűn hatalmától is és így szabadok vagyunk arra, hogy ne kövessünk el bűnt. Ezentúl képesek vagyunk és vágyunk arra, hogy ne önmagunknak és ne a saját dicsőségünkre éljünk, hanem Istennek, az Ő dicsőségére és az Ő országát építve a földön (1 Korinthus 10,31). Új életet nyert hívőkként életünk legfőbb célja, hogy szeressük Istent teljes szívünkből és hogy szeressünk mindenki mást úgy, hogy azzal is Istennek szerzünk dicsőséget.

Isten megígérte, hogy egy napon Jézus vissza fog térni, végleg leszámol a bűnnel és mindent újjá fog teremteni. Addig is, minden népből és nemzetből hívja mindazokat, akik szeretnének újjáépült Királyságának polgárai és családjának tagjai lenni (Jelenések 7,9). Akik pedig már Isten népéhez tartozunk, abban a kiváltságban van részünk, hogy Vele együtt építhetjük és terjeszthetjük a Királyságot már itt a földön. Ez a kiváltság a mi küldetésünk és feladatunk, hogy amíg élünk, Őt képviseljük a földön minden nép között, hogy Róla tegyünk bizonyságot és hirdessük a Jó Hírt: Jézus Krisztus Evangéliumát (Máté 28,18-20).

Ez Isten története és ez a mi történetünk. Amikor már úgy nézett ki, hogy az emberiség jövője örökre megpecsételődött, hiszen a földön teljesen elhatalmasodott a gonoszság és Isten választott népe, a zsidó nép sem volt képes Isten szerint, tisztán Neki élni, akkor küldte el Isten Jézus Krisztust, a megígért szabadítót, hogy megszabadítsa a világot a bűn terhe és átka alól, hogy véget vessen a Sátán hatalmának és elkezdje visszahódítani a földet. Erről a közbeavatkozásról szól Máté evangéliuma.

Könyvajánló: Eposz, Isten története (John Eldredge)