A „félbeszakítás szabálya"

Történt már meg veled, hogy próbáltál egy történetet vagy gondolatmenetet úgy elmondani valakinek, hogy közben az illető gyermekei különböző kérdések és kérések miatt kb. 20-szor félbeszakították a beszélgetést? Velem már többször is, és amellett, hogy udvariasan mosolyogtam és legyintettem „Oh, semmi gond, előfordul," valahol belül mélyen frusztráló és zavaró az, amikor úgy érzem, hogy nem kapok teljes figyelmet. Az ilyen zavaró és zavarba ejtő helyzetek elkerülése végett több ismerős családban is a szülők egy nagyon egyszerű és jól bevált gyakorlatot vezettek be: Megtanították gyermekeiknek, hogy amikor valami kérésük, vagy kérdésük van szüleik számára, (amíg ők mással beszélgetnek), csendben lépjenek oda hozzájuk, tegyék kis kezüket a szülő kezére vagy karjára. Majd a szülő, amikor észreveszi, másik kezét ráteszi a gyermekére, megvárja, amíg a ő vagy a vele beszélgető befejezi mondanivalóját, majd azután odafordul a gyermekhez, hogy meghallgassa. Ilyen egyszerű! :) Fontos, hogy szeretettel, világosan magyarázzuk el gyermekeinknek ezt a gyakorlatot és legyünk hozzájuk türelemmel, amíg megtanulják. De ugyanakkor legyünk velük kitartóak és következetesek. Minél korábban kezdjük el, annál könnyebben tanulják meg. Higgyétek el, hogy működik! :)